Hírek
Kezdődik a kezdeményezések megvalósítása!

Kezdődik a Com’ON Sepsiszentgyörgy programban nyertes kezdeményezések megvalósítása: az első programra vasárnap, szeptember 8-án kerül sor.

Kezdődik a kezdeményezések megvalósítása!

Kezdődik a Com’ON Sepsiszentgyörgy programban nyertes kezdeményezések megvalósítása: az első programra vasárnap, szeptember 8-án kerül sor. A Táncol az egész család című kezdeményezést az azonos nevű csapat kezdeményezte, és tánctanulást, majd táncbemutatót szerveznek családosok, kicsik és nagyok számára. A táncoktatások szeptember 8-án, 15-én és 22-én 18 és 19 óra között lesznek az Erzsébet parkban, majd szeptember 29-én 18 órától bemutatják a megtanult táncot.

A Com’ON Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi folyamatban a szavazás eredményeképpen 31 kezdeményezés nyert egyenként legfeljebb 2500 lejt a megvalósításhoz. A kezdeményezések szeptembertől november végéig valósulnak meg, az eseményeket a comonsepsi.ro honlapon, illetve a facebook.com/comonsepsi Facebook-oldalon lehet követni. A nyertes kezdeményezések itt találhatók.

A Com’ON Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi folyamatba 14-35 éves fiatalok jelentkezését vártuk informális csapatokban, ezzel olyan fiatalokat is szerettünk volna megszólítani, akik nem feltétlenül tagjai valamilyen hivatalos szervezetnek, Célunk az volt, hogy teret adjunk a fiatalok kreativitásainak, ötleteinek, olyan kezdeményezéseknek, amelyek által közvetlenül részt vesznek a város életében, és a közösségeiket is bevonják.

A Com’On Sepsiszentgyörgy a részvételi költségvetés elveit követi, amely adott város lakosságát vonja be a párbeszédbe és döntési folyamatba arról, hogy hogyan lehet optimálisan elkölteni a városi költségvetés egy részét. A nyertes kezdeményezésekre szánt összeget Sepsiszentgyörgy önkormányzata különítette el a költségvetésből.

A fiatalok kezdeményezéseiről a lakosság szavazott, szavazatukkal azt fejezték ki, hogy melyik kezdeményezésekről szeretnék, hogy gyakorlatban is megvalósuljanak.

A felhívásra 62 kezdeményezés érkezett be 2019. március 4. és április 8 között, a technikai ellenőrzések után 57 kezdeményezés maradt versenyben. Szavazni Sepsiszentgyörgyön élő, tanuló, dolgozó, vagy innen származó személyek voksolhattak Facebook-fiókkal, egy személy legtöbb tíz kezdeményezésre.

A Com’ON Sepsiszentgyörgyöt a PONT Csoport bonyolítja le Sepsiszentgyörgy Önkormányzatával partnerségben. Támogató: Bethlen Gábor Alap Zrt.

Egyéb hírekAz összes hír
  • Gálával zárult a Com’ON Sepsi ötödik kiadása!

    Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja, a Com’ON Sepsi december 15-én a Com’ON gálával zárta idei, ötödik kiadását. És bizony volt oka az ünneplésnek: a szeptember 13. és december 10. között zajló megvalósítási időszak alatt 21 csapat összesen 25 nagyszerű kezdeményezést vitt véghez, megmozgatva több, mint ezer önkéntest. 

  • Változatos Com’ON Sepsi kezdeményezések novemberben és decemberben is!

    A szeptemberi és októberi hónapok során már közel húsz Com’ON Sepsi kezdeményezés került megvalósításra közösség, élettér, tudás, alkotás és életmód témakörökben, egy rendkívül változatos érdeklődésű és korosztályú közönséget megszólítva Sepsiszentgyörgyön. Szerencsére városunk lakói még novemberben és decemberben sem maradnak programok nélkül, hiszen a hátramaradt kezdeményezések december 10-ig kerülnek megrendezésre. Ezekben a hónapokban az Adventre való készülődés kap nagyobb hangsúlyt, a további események között pedig számíthatunk még különféle témákat feltáró ismeretterjesztő előadásokra és műhelyekre, környezetvédő megmozdulásokra, sporteseményekre illetve idősek számára szervezett programokra is.

  • Ne maradj le a Com’ON Sepsi októberben és novemberben megvalósuló kezdeményezéseiről!

    A közönségszavazás győzteseinek kihirdetése után, szeptember 13-ával elstartolt a Com’ON Sepsi kezdeményezéseinek megvalósítási időszaka. Az őszi hónapok során a nyertes csapatok által összesen 25 akció kerül megszervezésre, közösség, élettér, tudás, alkotás és életmód témakörökben. Ezek az események nyitottak és ingyenesek Sepsiszentgyörgy lakossága számára, így buzdítunk mindenkit, hogy vegyen részt minél több eseményen!

Kezdeményezők, Partnerek, Szponzorok
  • Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület
  • PONT Csoport
  • Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
  • BCR
  • Friss FM
  • Sepsi Rádió
  • We Radio