A fiatalok számára szerveznénk egy háromnapos képzési hétvégét Sugásfürdőn október 28-30 között, amely során a jelentkezők belekóstolhatnak, mit jelent elsősegélyt nyújtani, felelősséget vállalni, illetve önzetlenül segíteni bajbajutott embertársaikon. Emellett az elsősegélynyújtás egyik legfontosabb hozzátartozója az önbizalom, amely szintén fejlesztésre kerül ...
Érdekel mit rejt a világegyetem? Kíváncsi vagy mi található a fekete lyukak belsejében? Esetleg érdekel, lehetséges-e az időutazás? Ha olvasnál hasonló témákról, de nincs időd, most figyelj! Kezdeményezésünk egy szabadtéri előadás, mely középpontjában olyan témakörök állnak majd, mint a világegyetem, ...
A kávézás szerves részét képezi mindennapjainknak, így fontos, hogy ne csak fogyasszuk, hanem tanuljunk is róla. A ,,Kávéműhely" egy kávé iránti szenvedélyt megosztó, közösségi esemény, amely célja, hogy elmerüljünk a kávé ízeinek, történetének és kreatív aspektusainak világában. Eseményünk célja, hogy ...
Mindhárman Waldorf csoportban voltunk az óvodában és Step by Step osztályban jártuk az elemi iskolát. Felnőttként barátaink, kollégáink , szülők ( óvoda és iskolaválasztás előtt) gyakran érdeklődnek , hogy milyen volt a Waldorf óvodában, hogyan működött ...
VÉDD MAGAD NYILT EDZÉS
Sikeresnek bizonyult a tavalyi eseményünk, ahol a különböző harcművészeti stílusok önvédelembe használt tehnikáit sajátítottunk el. Számos fiatal részt vett ezen az eseményen. A közös gyakorlás élménye, barátságok kötése a különböző stílust gyakorló sportolók között, a hozzadéka a ...
Furcsa belegondolni, hogy az ember előbb mászott, mint járt, mégis a mai modern világunkban egyre inkább távolabbinak tűnik a gondolat, hogy vajon milyen lehetne megmászni egy fát vagy akár sziklafalat. A sziklamászást mint sportot sokan őrültségnek, felelőtlen, veszélyes sportnak tartják, ...
A pénz, illetve a vele való bánásmód napjaink szerves részét képezi. Ennélfogva elengedhetetlen, hogy tanuljunk a pénzről. Pénzügyi tudatosság az a kulcs, amely kinyitja az ajtót az anyagi jólét és biztonság felé. De mi is pontosan a pénzügyi tudatosság? Ez ...
Egy közösség életében a nők szerepe az alkotás, a szép megnyilvánulása, a nőiesség kifejezése. A
közösség formálásában nagyon nagy szerepet játszik a közös tevékenység. Egyedi ékszerek
készítésére szeretnénk műhelymunkát tartani, szeptemberben 11-15 között, a Míves Házban, ahol minden
résztvevő elkészítheti és kifestheti saját ...
Nagyon sokan ismerik és követik a Survivor verseny sorozatot. A Gameland csapat, lehetőséget nyújt a sepsiszentgyörgyieknek, hogy ki is próbálhassák magukat a számukra megszervezett játékban. A sorozatból merítve felépítünk egy pályát különböző nehézségű próbákkal, hogy mindenki a saját képessége ...
A kezdeményezésünk által közelebb szeretnénk hozni a gyerekekhez a komolyzenét. Ennek a legegyszerűbb módja, ha "házhoz" megyünk, tehát az iskolákba. A legmegfelelőbb életkor a 7-12 év, amikor elkerülhetetlenül fontos, hogy megismerkedjenek a művészettel, ezáltal nagy eséllyel nyomot hagyhatunk bennük, ...
A Priza Keresztény Ifjúsági Közösséggel szeretnénk egy különleg élményt nyújtani a helyi fiataloknak, amely a rap stílus és a keresztény értékek találkozását jelenti. Az esemény nem csak egy egyszerű koncert lesz, hanem egy mélyreható és inspiráló élmény, amelynek célja, ...
A Priza Keresztény Ifjúsági Közösség adventi rendezvényt szervez, amelyen karácsonyról, kereszténységről és társasjátékokról lesz szó. Ez az esemény összehozza a fiatalok közösségét, hogy elgondolkodjanak az adventi időszak jelentésén, és megosszák lelki tanításait. A résztvevőknek lehetőségük lesz mély vitákat folytatni a ...
Kezdeményezésünkkel közelebb szeretnénk vinni a klasszikus zenét a kisgyermekes családokhoz, és lehetőséget adni arra, hogy klasszikus hangszereket és azok hangzásvilágát megismerhessék, mindezt egy egyedi környezetben, testközelből, babapokrócról/ piknikpokrócról hallgatva. Idén a hárfa és zongora dallama fogják elvarázsolni a kicsiket és ...
A FaithFusion egy olyan kezdeményezés, ahol a hit és a szórakozás találkozik, annak érdekében, hogy értékeket fedezhess fel és felejthetetlen élményeket szerezhess. Az interaktív beszélgetések, kreatív játékok, sporttevékenységek és inspiráló filmek által olyan környezetet teremtünk, ahol a hit mélyebb rétegei ...
Ahol az ezüsthangú madarak énekelnek... megálmodott kezdeményezésünk címe átadja azt az üzenetet, amellyel városunk egyes helyeit természetközelebbivé szeretnénk varázsolni. Elsősorban a következő idézetre támaszkodtunk az ötletelés fázisában: "A madárcsicsergés egykor minden ember életének természetes háttérzenéje volt, és úgy gondolom, ez ...
Gyakran tapasztaljuk, hogy a különböző testi fogyatékossággal élő barátaink megkülönböztetésben, közönyben vagy rideg fogadtatásban részesülnek. Hisszük, hogy ha kicsit jobban megismerjük őket és mindennapi életüket, sikerül belelátnunk a nehézségeikbe és elfogadóbbá, nyitottabbá válunk velük szemben. Szeptembertől kezdődően 8-10 elemi ...
Üdv, Sepsiszentgyörgy! Idén, 2023-ban, pontosabban szeptember 23-án 17:00 órától egy egyéni műsort szeretnénk elhozni Sepsiszentgyörgyre, a Tamási Áron Színház Kamaratermébe. Tőrös Szilvia 26 éves bábművész, aki most végzett frissen a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábművész mesterképés szakon, egyéni műsorával ragadná magával ...
Kezdeményezésünk elsődleges célja városunk időskorú lakosságának életkörülményeinek javítása, valamint a tudatos életmód gyakorlása, amely mint minden életszakaszban, időskorban is elengedhetetlen. A tavalyi évben sikeresnek minősíthető "Maradjunk mozgásban!" kezdeményezésünk során a Zathureczky Berta Központ bentlakói, nappali foglalkoztatóba járó idősei és sok ...
Kezdeményezésünkkel a babával való közös minőségi idő eltöltésére szeretnénk felhívni a fiatal anyukák, apukák figyelmét, és ennek egyik kiváló módja, már újszülött kortól, a közös mondókázás.
A kisbaba életében az érzékelés: látás, hallás, ízlelés, szaglás, tapintás örömei jelentik az információszerzési utat ...
A Szeretetláng akció során a gyerekek saját készítésű adventi koszorúkat visznek az idősek otthonaikba, ezáltal megtanítjuk nekik a gondoskodást, az odafigyelést, a törődést. Ez által kellemes meglepetést, örömet okozunk minden idős számára. El visszük mindenkihez ünnepek előtt a szeretetlángját.
A KVArt egy irodalmi kávéház a sepsiszentgyörgyi Erzsébet Parkban, melyre szeptember 20-án kerül sor. A kávéház szolgáltatásait igénybe veheti mindaz, aki csatlakozik egy kis irodalmi eszmecseréhez: saját vagy kedvenc szerzemény felolvasása/felírása/kiragasztása. Koncertélményt nyújtana az irodalmi szerzemények megosztása között a forrAdalom ...
Föld Szint ÉLŐ ALKOTÁSOK
Közösségi Kert Projekt: A kihasználatlan területek természetművészeti alkotásokká alakítása.
Tömbházak körüli zöldövezeteket alakitunk át, a lakosokkal és érdeklődőkkel együttműködve. Minimális beavatkozást igénylő kiskerteket szeretnénk létrehozni, a helyi élővilággal kompatibilis növények ültetése által, amiben biológusok/botanikusok is segítenek. Meghivjuk az ...
Cserkészekként fontos számunkra a környezetünk ismerete, a városunk ismerete a benne lévő állat és növényvilág. Azt tanítjuk és tanuljuk, hogy értékeld azt, ami melletted van, de ahhoz, hogy értékeljem, első sorban ismernem kell. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy itt ...
Gyertek és csatlakozzatok a SepsiÉRT csapatához, ahogy együtt új életet lehelünk a természetbe! Együtt ültetjük el az elkötelezettség és közösség jelképeként szolgáló fákat Sepsiszentgyörgy emlékerdőjében. Az önkormányzat támogatásával és szakértő segítségével biztosítjuk, hogy minden fa megfelelő helyre kerüljön. De ...
A FutGól kezdeményezésünk során a szépmezői focis fiúk mérkőzhetnek meg. A program napján a régi '' veterán'' focisták mérhetik össze foci tudásukat a pályakezdő focisokkal. A mérkőzések több csapat között fognak zajlani. A program végén díjazzuk a legjobb csapatot és ...
Egy digitális technológia segítségével szeretnénk 8-10 inzulinrezisztenciában vagy diabéteszben szenvedő személy innovatív kivizsgálását megvalósítani, amely segítségével az érintettek életminősége és egészségügyi feltételei nagy mértékben javíthatóak lesznek az eredmények alapján. A program során nem csak a digitális eszközöket biztosítjuk, hanem ...
A Silence Party-t a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban, szeptember 28-án szeretnénk megszervezni. Lényege, hogy a résztvevők bár együtt buliznak, a zene mégsem hangosan szól, hanem mindenkinek a fejhallgatójában. A jó hangulatért DJ Prizma lesz a felelős, biztosítunk fejhallgatót .
Tavaly már szerveztünk ...
A tavalyi autósmozihoz hasonlóan, az idén is egy '50-es évekbeli autósmozi hangulatot szeretnénk átadni a közönségnek. Az idén az EVA Filmmakers fesztivállal párhuzamosan szeretnénk megszervezni, ami abból állna, hogy azon a dátumon(szeptember 22-28) egy, esetleg két alkalommal vetítenénk, egy nő ...
A Kokowa Team célja, hogy megismertesse a közvetlen környezetében élő személyekkel a 'bean-to-bar' csokoládékat, amelyek azért különlegesek, mert amellett, hogy kézműves csokoládékról van szó, teljes mértékben minőségi és organikus alapanyagokból készülnek. A csokoládéfogyasztás majdnem mindennapi az emberek életében, és sokan ...
Az elmúlt, megszorításokkal teli években a Com'on Sepsiszentgyörgy pályázási lehetőségeinkben a személyes találkozásról áttevődött a hangsúly az kisbabás anyukák otthoni támogatására, és így született 2 különböző pályázat kapcsán 2 füzet.
Az egyik a babával való közös mondókázás jótékony hatásaira hivatott felhívni ...
A rutinos mindennapokat szeretnénk feldobni ezzel a kezdeményezéssel, ahol kicsi- nagy megmutathatja milyen gyorsan tud futni. A verseny különböző csoportokban fog zajlani. A végén díjazzuk a legjobbakat és egy vitaminbombával zárjuk az eseményt.
Emlékszel ránk? Március 15-én vittük a zászlókat, október 6-án tartottuk a fáklyát...de ez ne tévesszen meg, mi ennél sokkal többet teszünk, naponta, hetente, sok éve.
Csapatunkkal egy közös cserkész délutánra hívjuk meg a sepsiszentgyörgyi gyerekeket és fiatalokat. Játékkal és vidámsággal ...
Célunk az őszi vakáció idejére egy egészséges és szórakoztató program megszervezése a sepsiszentgyörgyi focizni vágyóknak. Ezt pedig egy ingyenes focikupa keretein belül szeretnénk megvalósítani. Úgy gondoljuk, hogy az eddigiekben a sepsiszentgyörgyi focizni vágyóknak nem volt lehetőségük ingyenes rendezvényen versengeniük egymással. ...
ÉG - örökölt természet / natura ca moștenire / inherited nature
Gel print mühelymunka, ahol a résztveveők megismerkedhetnek ezzel a könnyű és élvezetes tehnikával, velünk, a Föld Szint csapatával, és más művészet iránt érdeklődőkkel.
A fejünk fölötti ég színeivel dolgozunk, kékes ...
A különböző korosztályú sepsiszentgyörgyi lakosok előbb külön-külön korosztályra lebontva együtt énekelnek, játszanak
Pár jól ismert és a közös foglalkozásokon megtanult dallamot közösen egy nagy csoportban együtt énekelnek majd el.
A közös éneklés élménye, a játék öröme semmihez nem hasonlítható, felszabadító élményt ad ...
A "Közösségi és kulturális napok" címet viselő kezdeményezés elsősorban a Sepsiszentgyörgy szélén elhelyezkedő őrkői romatelep lakóit -gyerekeket és felnőtteket egyaránt- szólítja meg. A roma közösségeknek régen ismert hagyományaik és kulturális értékeik közül sokak már elkoptak, tevékenységsorozatunknak ezen értékek visszacsempészése az ...
A szabadtéri mozi gondolata már akkor szöveg ütött a fejünkben amikor az idősek mesélték, hogy régen csoportos futballmérkőzés nézésre jártak a falu határba.
Mindenki szereti a mozi élményét, de szabattéren és a faluközösséggel együtt úgy gondolom még nagyobb élmény lenne. Közösségépítő ...
A SepsisBrunch: Mozgás, Egészséges Táplálkozás és Közösségi Élmény
A SepsiBrunch egy nyárutó rendezvény, ahol a közösség a mozgás és egészséges táplálkozás fontosságáról beszélgetünk a résztvevőkkel. A központi tó mellett, az Erzsébet parkban egyfajta közösségi piknik hangulatot teremtünk, ahol mindenki jól érezheti ...
A tudatos bőrápolás mindennapjaink alap szükséglete, hogy jól tudjuk érezni magunkat a bőrünkben, ezáltal úgy a lelkünknek meg a külsőnknek ragyogást kölcsönoz. a natürkozmetikumok, a természet ereje a legmegfelelőbb eszközünk ami a segítségünkre van. fontosnak tartom, hogy tudásomat átadva a ...
Az első sepsiszentgyörgyi elektromos gépjármű felvonulás célja felkelteni a lakosság figyelmét a e-mobilitás fontosságára, valamint felhívni a figyelmét arra, hogy ez milyen új veszélyeket, új kihívásokat jelent úgy az autós mint a gyalogos forgalom számára. A partnereik segítségével, azaz a ...
2023. október 14 és 15 között szeretettel várunk egy családi kortárs
mozgásműhelyre, ahol a kicsitől – a nagyig mindenki részt vehet. Felszabadul a test és a lélek és közösen elindulunk egy eddigi ismeretlen útra. A tánckurzus célja a szülő – ...
A CSITT egy silent party (zajtalan buli, fülhallgatókkal) a város szívében. A város központjában egy kijelölt helyet elkerítűnk a kikapcsolódni kívánó személyek számára. Ez úgy nézne ki, hogy a résztvevőknek fülhallgatót adunk a bejáratnál. Ezt küvetően a kijelölt időpontban elindul ...
A mese olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. -Kádár Annamária
Óvodásoknak, és kisiskolásoknak mesés tematikus napot tartunk .
A tevékenységek során a legfontosabb céljaink, hogy az óvodások érdeklődését felkeltsük a mesék iránt, a kisiskolások körében az olvasási ...
Családi nap szervezése Kilyénben. Ez a kezdeményezés egy olyan napot takar ahol a falu apraja-nagyja összegyűl és jól érzi magát. A kicsiknek érdekes játékokkal készülünk, a nagyoknak bográcsozás, futball mérkőzés, ping-pong bajnokság. Egyszóval falupiknik a javából, étel-ital, szórakozás, találkozás.
A 10 órás staféta abból áll, hogy a futópályán a csapatok 10 óráig kell fussanak stafétában megállás nélkül. A csapatoknak 10 főből kell állniuk. A pálya mellett zenélünk a futóknak és vizet biztosítunk számukra. Az a csapat lesz a verseny ...
"Egy idősebb ember barátsága segít a fiatalnak, hogy ne szűkítse életét a jelenre, és ne feledje, hogy nem minden az ő képességein múlik. Az idősebbek számára pedig egy fiatal jelenléte reményt ad arra, hogy amit megéltek, nem vész el, és ...